Iskolánk végzősei idén is megható pillanatokkal búcsúztak el, a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, 2024. május 16-án. Az eseményt szentmise nyitotta meg, majd a diákok, osztályfőnökök és az iskola vezetősége szívhez szóló beszédekkel emlékeztek meg az elmúlt évek közös munkájáról és eredményeiről.
Az iskola kórusának előadása színesítette az ünnepséget. Az esemény meghitt hangulatát tovább fokozta, amikor a végzős diákok családtagjaik és barátaik előtt letették, az asszisztensek esküjét, hivatalosan is elkötelezve magukat az egészségügyi hivatás mellett.
Az ünnepség részeként díjazták azokat a diákokat is, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el, vagy különösen aktívan részt vettek az iskola közösségi életében. Ez a pillanat különösen fontos volt, hiszen elismerte azoknak a munkáját, akik az iskolai közösség fejlődéséhez is hozzájárultak. Ezen elismerések átadása inspirációt nyújt mind a ballagó diákoknak, mind a jelenlévő társaiknak.
Iskolánkban töltött idejük a ballagással formálisan lezárult, majd 2024. augusztusában, az 56 végzős, mind a gyakorlati, mind az elméleti vizsgák teljesítésével bizonyította felkészültségét és megszerzett tudását.
Gratulálunk mindenkinek a sikeres vizsgához és további sok sikert kívánunk!