Diákjaink és tanári közösségünk tagjai december folyamán, az iskola "Jónak lenni jó!" kezdeményezése keretében nagy örömmel látogattak el a Csikszépvízi Öregotthonba, hogy néhány vidám órát szerezzenek az ott élőknek. Az éneklés és zenélés révén igyekeztünk egy kis örömet és vidámságot csempészni az idős emberek mindennapjaiba, és megosztani velük az ünnepi hangulatot.
Nem mentünk üres kézzel, hiszen ajándékot is vittünk az otthon lakóinak, amit az iskolában szervezett adománygyűjtésből finanszíroztunk, amelyhez a diákok és a tanárok egyaránt nagylelkűen hozzájárultak. A műsor előkészítésében diákjaink, volt diákjaink és az iskola vezetősége szorosan együttműködött. Az énekek kiválasztásától kezdve a gyakorlásig mindenki nagy lelkesedéssel és elkötelezettséggel vett részt. Ez a közös erőfeszítés tette lehetővé, hogy egy gyönyörű és szívmelengető műsort nyújtsunk az időseknek, amely emelte az egész otthon hangulatát és sok örömet szerzett a lakóknak.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a kezdeményezésben, és hozzájárult ahhoz, hogy egy kis boldogságot vigyünk azoknak, akiknek ez talán még fontosabb az ünnepek idején.